A Klaszterről Tagjaink Partnereink Elérhetőségeink Vissza a főoldalraDíszdobozos kollekció

Az utolsó frissítés dátuma:
2012.02.04

Ön a 165946. látógatónk

A honlap a Nemzeti Kutatási
és Technologiai Hivatal (NKTH)
támogatásával jött létre, amely
támogatás forrása a Kutatási
és Technológiai Innovációs Alap.

 

Hírek, aktualitások

2012. 02. 04.
Két pályázati felhívás kézműveseknek
Az alábbi két pályázati lehetőségre szeretnénk felhívni a figyelmet. Az egyik a Magyar Kézműves Remek pályázat, a másik pedig a Zalaegerszegi Országos Faműves pályázat.
2012. 02. 01.
Hol találunk helyi termék piacokat az országban?
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet összegyűjtötte az országban található helyi termék piacokat. Ide kattintva megtekintheti a listát.
2012. 01. 11.
Egyszerűsödnek a termelői borkimérés szabályai
Az elfogadott törvénymódosítás értelmében a gazdák árusítási feltételei javulnak, mert pincéjüktől távol, közvetlenül a fogyasztóknak is árulhatják boraikat. A Szövetség az Élő Tiszáért egyesület kigyűjtötte a termelői borkimérésre vonatkozó KEDVEZŐ változásokat!
A bortermelők használatában vagy tulajdonában lévő üzlethelyiségekben is működhet borkimérés január 1-jétől, miután az országgyűlés elfogadta a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának szabályairól szóló törvény módosítását.


2011. 10. 12.
Lakjon jól 2x1 áráért!

Október 8-23-ig töknapokkal várják vendégeiket a következő éttermek:
Berki Vendéglő, (Körmend, Rákóczi F. u. 77.)
Hotel Lipa és Étterem (Szentgotthárd, Gárdonyi G. u. 1.)
Pannónia Étterem (Szombathely, Fő tér 29.)
Tóvendéglő (Szombathely, Rumi Rajki sétány 1.)
Tinódi Hotel és Étterem (Sárvár, Hunyadi u. 11.)
Október 8-23-ig töknapokkal várják vendégeiket a következő éttermek:
Berki Vendéglő, (Körmend, Rákóczi F. u. 77.)
Hotel Lipa és Étterem (Szentgotthárd, Gárdonyi G. u. 1.)
Pannónia Étterem (Szombathely, Fő tér 29.)
Tóvendéglő (Szombathely, Rumi Rajki sétány 1.)
Tinódi Hotel és Étterem (Sárvár, Hunyadi u. 11.)
2011. 10. 12.
Őrség a gasztronómia jegyében

2011. október 8-án az Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál programjához 
kapcsolódva a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen 
tanulmányutat szerveztünk a sajtó és a turisztikai szakma képviselőinek.
 A program 14 órakor kezdődött Szalafőn.
2011. október 8-án az Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál programjához kapcsolódva a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen tanulmányutat szerveztünk a sajtó és a turisztikai szakma képviselőinek. A program 14 órakor kezdődött Szalafőn.
2011. 09. 24.
Új szolgáltatás! Helyi termékek kóstolója konferenciákon, rendezvényeken
Ha szakmai konferenciáját, rendezvényét még érdekesebbé szeretné tenni partnerei számára, szívesen állunk rendelkezésére!
Ha szakmai konferenciáját, rendezvényét még érdekesebbé szeretné tenni partnerei számára, szívesen állunk rendelkezésére!
2011. 09. 24.
Királyi vásár Budapesten

2011. szeptember 11-én részt vettünk a Királyi vásár elnevezésű rendezvényen Budapesten. Klasztertagjaink termékeivel az Anker közben jelentünk meg. Igényes megjelenésű, egységes pavilonjaink vonzották a vásározók tekintetét. Szép számmal akadtak érdeklődők, vásárlók egyaránt. Termékeink közül a jáki Rácz Adél sajtjai, illetve a fertőszentmiklósi zölddió lekvár fogyott leginkább. A 24 város szövetsége elnevezésű projekt támogatásával vásározóink ingyenesen vehettek részt a rendezvényen, illetve útiköltségüket is térítettük.
2011. szeptember 11-én részt vettünk a Királyi vásár elnevezésű rendezvényen Budapesten. Klasztertagjaink termékeivel az Anker közben jelentünk meg. Igényes megjelenésű, egységes pavilonjaink vonzották a vásározók tekintetét. Szép számmal akadtak érdeklődők, vásárlók egyaránt. Termékeink közül a jáki Rácz Adél sajtjai, illetve a fertőszentmiklósi zölddió lekvár fogyott leginkább. A "24 város szövetsége" elnevezésű projekt támogatásával vásározóink ingyenesen vehettek részt a rendezvényen, illetve útiköltségüket is térítettük.
2011. 08. 26.
Receptverseny díjátadó

2011. augusztus 21-én vasárnap délelőttje kellemes társaságban telt. A körmendi Berki Vendéglőben átélhettük a Recept-túra receptverseny fénypontját, a díjátadót.Illusztris társaságban, finomabbnál finomabb ételek között ismerkedhettünk meg egymással és a beküldött receptekkel.
2011. augusztus 21-én vasárnap délelőttje kellemes társaságban telt. A körmendi Berki Vendéglőben átélhettük a Recept-túra receptverseny fénypontját, a díjátadót.Illusztris társaságban, finomabbnál finomabb ételek között ismerkedhettünk meg egymással és a beküldött receptekkel.

2011. 08. 16.
Lezárult a receptpályázat

Receptpályázatunkra 94 recept érkezett. Ezúton szeretnénk megköszönni beküldőinknek a jobbnál jobb ötleteket. Az elcsépelt mondás ez esetben is igaznak bizonyult: a zsűri nehéz helyzetben volt. A legjobb receptek beküldőit értékes nyereményekkel jutalmazzuk.
Receptpályázatunkra 94 recept érkezett. Ezúton szeretnénk megköszönni beküldőinknek a jobbnál jobb ötleteket. Az elcsépelt mondás ez esetben is igaznak bizonyult: a zsűri nehéz helyzetben volt. A legjobb receptek beküldőit értékes nyereményekkel jutalmazzuk.
2011. 05. 23.
VI. Orbán-napi Hegyi Vigadalom és Térségi Borverseny
2011. május 29. (vasárnap) 10-20 óráig. Helyszín: Oszkói Szőlőhegy, Hegypásztor Pincék
2011. 04. 27.
I. Birkás Pálinka Fesztivál és II. Vas Megyei - Nyílt - Pálinka és Párlat Verseny

A fesztivál és a verseny eredményhirdetése Győrváron, 2011. július 2-án kerül megrendezésre, szakmai nap és a Birkás Pálinka Kft. bemutatkozása keretében.


2011. 04. 17.
A Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. receptversenyt hirdet

  2011. június 15-ig várjuk a recepteket! A versenyre három kategóriában lehet nevezni:
  1. Ételreceptek
  2. Házi készítésű, különböző tartósítási eljárásokkal készített élelmiszerek
  3. Rég elfeledettnek hitt Vas és Zala megyei alapanyagokból készült ételek megreformálása, újragondolása

2011. június 15-ig várjuk a recepteket! A versenyre három kategóriában lehet nevezni:

1. Ételreceptek

2. Házi készítésű, különböző tartósítási eljárásokkal készített élelmiszerek

3. Rég elfeledettnek hitt Vas és Zala megyei alapanyagokból készült ételek megreformálása, újragondolása

2011. 04. 08.
Helyi termékek szerepe a vendéglátásban
2011. április 5-én a szombathelyi Pannónia Étteremben mutatkozhattak be termelőink a térség vendéglős vállalkozóinak. Az esemény kiváló alkalmat biztosított egymás megismerésére, termékkóstolókra. 2011. április 5-én a szombathelyi Pannónia Étteremben mutatkozhattak be termelőink a térség vendéglős vállalkozóinak. Az esemény kiváló alkalmat biztosított egymás megismerésére, termékkóstolókra.
2011. 03. 24.
Újra itt a Klaszter hírlevele!
Megjelent márciusi hírlevelünk! Olvashatnak a rendezvényeken való megjelenés jogszabályi feltételeiről, illetve a magyar termékekről. Leírást találhatnak aktuális rendezvényeinkről (Szent György Napi Vásár, Történelmi Lovas Kavalkád, Orbán Napi Hegyi Vigadalom). Jelentkezni lehet a Zala Megyei Népművészeti Egyesület és a Zala Megyei Közművelődési Intézmény által kiírt Nemzetközi kézműves pályázatra.
2011. 03. 23.
Helyi termelők, helyi termékek a rendezvényeken

"Az elmúlt másfél évben igen sok jogszabály változott meg a rendezvényekre való kitelepülés, a kistermelői termékértékesítés terén. Ezért, hogy képesek lehessünk a sikerre, hogy megmutathassuk a fesztiválokra látogatóknak a helyi termékeinkben, hagyományainkban rejlő kincseket, tisztában kell lennünk az erre a területre vonatkozó jogszabályi követelményekkel, lehetőségekkel."


2011. 03. 21.
Nemzetközi kézműves pályázat
A Zala Megyei Népművészeti Egyesület és a Zala Megyei Közművelődési Intézmény által kiírt Nemzetközi Kézműves Pályázat a "Legjobb Termék" természetes alapanyagokból készült ajándéktárgyak készítésére.
2011. 02. 17.
Cezar Pincészet
A vasi és zalai vendéglátós vállalkozók 2011. február 14-én a Pannon Gasztronómiai Élmények Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében üzemlátogatáson vettek részt a Cezar Pincészet nagyradai telephelyén. A résztvevők busszal érkeztek a helyszínre. A cég birtokolja a pécsi pezsgőgyárat is, így stílszerűen a szervezők pezsgővel köszöntötték vendégeiket. A vasi és zalai vendéglátós vállalkozók 2011. február 14-én a Pannon Gasztronómiai Élmények Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében üzemlátogatáson vettek részt a Cezar Pincészet nagyradai telephelyén. A résztvevők busszal érkeztek a helyszínre. A cég birtokolja a pécsi pezsgőgyárat is, így stílszerűen a szervezők pezsgővel köszöntötték vendégeiket.
2011. 02. 09.
Keresd a boltokban a magyar termékeket

Érdekes rövidfilm a magyar termékekről, a kiváló magyar élelmiszerekről.

Klikk ide!

2011. 01. 04.
Decemberi hírlevél
2010. 12. 16.
Adventi helyi termék akció a MOL benzinkutaknál december 17-18-án

Házi lekvárok, termelői mézek, tökmagolaj, fazekas termékek... Mindez 
csak néhány azokból a helyi termékekből, amelyek meghatározó értékei 
lehetnének a magyarországi helyi háziiparnak. A legkisebb helyi termelők
 azonban gyakran nem képesek elérni a szélesebb vásárlóközönséget, mert a
 termékeikkel képtelenek bejutni a kis- és nagykereskedelmi 
hálózatokba. 
Házi lekvárok, termelői mézek, tökmagolaj, fazekas termékek... Mindez csak néhány azokból a helyi termékekből, amelyek meghatározó értékei lehetnének a magyarországi helyi háziiparnak. A legkisebb helyi termelők azonban gyakran nem képesek elérni a szélesebb vásárlóközönséget, mert a termékeikkel képtelenek bejutni a kis- és nagykereskedelmi hálózatokba.
2010. 12. 09.
Pannon Helyi Termékek kóstoltatása a "24 Város szövetsége" című projekt konferenciáján Vasváron 2010.11.28-án.
2010. 11. 18.
"Pannon Gasztronómiai Élmények" projekt partnertalálkozó

Időpont: 2010. november 16. 10 óra
Helyszín: Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

2010. 11. 09.
Márton Nap az oszkói Közösségi Házban 2010. november 12-én

2010. 10. 25.
VII. Nemzetközi Tökfesztivál Őriszentpéteren
2010. október 9-én került sor a VII. Nemzetközi Tökfesztiválra 
Őriszentpéteren és környékén. A Pannon Helyi Termék Klaszter termelőinek
 portékáját a Pityerszeren csodálhatták meg az ide látogatók. 2010. október 9-én került sor a VII. Nemzetközi Tökfesztiválra Őriszentpéteren és környékén. A Pannon Helyi Termék Klaszter termelőinek portékáját a Pityerszeren csodálhatták meg az ide látogatók.
2010. 10. 15.
Pannon Helyi Termék Klaszter Termékkatalógus

Katalógusunk egy értékes gyűjtemény, amely nagyban különbözik a megszokott, és gyakran olvasás nélkül a szemetesben landoló áru-ismertetőktől.
Katalógusunk egy értékes gyűjtemény, amely nagyban különbözik a megszokott, és gyakran olvasás nélkül a szemetesben landoló áru-ismertetőktől.
2010. 10. 14.
Pannon Helyi Termék Klaszter Hírlevél
Megjelent az októberi szám!
2010. 10. 14.
Linkajánló

Szíves figyelmükbe ajánljuk a Balaton és vonzáskörzetének kulturális, információs és turisztikai rendszerét! Friss hírek, aktualitások, programok - minden, ami Balaton!

Link: http://www.balaton.vom.hu

2010. 08. 09.
Megjelent a Pannon Helyi Termék Klaszter augusztusi hírlevele
2010. 06. 15.
Elérhető legfrissebb árlistánk
2009. 11. 05.
Díszdozos helyi termék csomagok céges- és magán ajándékozáshoz

  Már megvásárolhatók legújabb diszdobozos ajándékaink. Lekvárok, mézkülönlegességek, zölddiótermékek, kisüsti pálinkák, minőségi borok, egyedi gyertyák, szalmadíszek, stb. igényes fadobozokba. Pannon Helyi Termékek - minden, ami nem tömegcikk!

Már megvásárolhatók legújabb diszdobozos ajándékaink. Lekvárok, mézkülönlegességek, zölddiótermékek, kisüsti pálinkák, minőségi borok, egyedi gyertyák, szalmadíszek, stb. igényes fadobozokba. Pannon Helyi Termékek - minden, ami nem tömegcikk!

2009. 10. 12.
Partnerségi megállapodás aláírása Muraszombaton
Az immár 4 éves Pannon Helyi Termék Klaszter folymatos fejlesztő munkája most új állomáshoz érkezett. Az összefogás sikeresen pályázott a Szlovénia - Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében Pannon Gasztronómiai Élmények című projektjével. A most induló programban 3 éven át munkálkodnak magyar és szlovén partnerekkel a határtérség vendéglótóhelyeinek kínálatfejlsztésén, helyi előállítású termékek minél szélesebb körű bevonásával. Az immár 4 éves Pannon Helyi Termék Klaszter folymatos fejlesztő munkája most új állomáshoz érkezett. Az összefogás sikeresen pályázott a Szlovénia - Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében Pannon Gasztronómiai Élmények című projektjével. A most induló programban 3 éven át munkálkodnak magyar és szlovén partnerekkel a határtérség vendéglótóhelyeinek kínálatfejlsztésén, helyi előállítású termékek minél szélesebb körű bevonásával.
2009. 09. 08.
IV. Oszkó Hegyi Mulatság IV. Helyi termék vásár

  2009. szeptember 6-án immáron harmadik ízben került megrendezésre - az Oszkó hegyi mulatság keretein belül - a Helyi Termék Vásárra. Az oszkói szőlőhegyre látogatók a rengeteg színes program, mellett rengeteg helyi terméket, próbálhattak, kóstolhattak, vásárolhattak meg. A teljesség igénye nélkül válogatott összeállításunk, mindezekről tesz tanúbizonyságot.

2009. szeptember 6-án immáron harmadik ízben került megrendezésre - az Oszkó hegyi mulatság keretein belül - a Helyi Termék Vásárra. Az oszkói szőlőhegyre látogatók a rengeteg színes program, mellett rengeteg helyi terméket, próbálhattak, kóstolhattak, vásárolhattak meg. A teljesség igénye nélkül válogatott összeállításunk, mindezekről tesz tanúbizonyságot.

2009. 05. 30.
Kézműves termékek értékesítéséhez szükséges bemutató polcok, induló árukészlet beszerzése, katalógus készítése
A Pannon Helyi Termék Klaszter azzal a céllal jött létre 2005. őszén, hogy a Nyugat-Magyarországon még fellelhető helyi termelőket és termékeket összefogja, a termelők munkáját segítse, a termékek piacra jutását ösztönözze és koordinálja. Az összefogásnak mára már közel 100 kézműves és termékelőállító tagja van.
A Klaszter koordinációjára és menedzselésére létrejött Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. 2008. tavaszán pályázatot nyújtott be a TENGERTÁNC III. Programhoz az általa működtetett – a tagok termékeit értékesítő – üzlet fejlesztésére és egy közös termékkatalógus létrehozására.
2009. 05. 17.
V. Orbán Napi Hegyi Vigadalom az Oszkói szőlőhegyen
V. Orbán Napi hegyi vigadalom az oszkói szőlőhegyen 2009. május 24-én, 10 órai kezdettel. Mindenkit szeretettel várunk. V. Orbán Napi hegyi vigadalom az oszkói szőlőhegyen 2009. május 24-én, 10 órai kezdettel. Mindenkit szeretettel várunk.
2009. 04. 27.
Szent György Napi Vásár a Vasi Falumúzeumban
A Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében idén április 25-26-án került megrendezésre Szombathelyen, a Vasi Falumúzeumban, az immár hagyományos Szent György Napi Vásár. A Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében idén április 25-26-án került megrendezésre Szombathelyen, a Vasi Falumúzeumban, az immár hagyományos Szent György Napi Vásár.
2008. 11. 11.
Pannon Helyi Termék Bolt nyílt Vasváron
„A Pannon Helyi Termék azért különleges, mert egyedi technológiával, kiváló minőségben, természetes alapanyagokból készül.„ - hallható a Pannon Helyi Termék Klaszter bemutatkozófilmjének elején. „A Pannon Helyi Termék azért különleges, mert egyedi technológiával, kiváló minőségben, természetes alapanyagokból készül.„ - hallható a Pannon Helyi Termék Klaszter bemutatkozófilmjének elején.
2008. 09. 10.
IV. Oszkó Hegyi Mulatság III. Helyi termék vásár és I. Oszkó-Oszkó találkozó

  IV. Oszkó Hegyi Mulatság III. Helyi termék vásár és I. Oszkó-Oszkó találkozó az oszkói szőlőhegyen

IV. Oszkó Hegyi Mulatság III. Helyi termék vásár és I. Oszkó-Oszkó találkozó az oszkói szőlőhegyen

2008. 08. 25.
Pannon Helyi Termék klaszter a Savaria karneválon
Idén immár másodszor jelent meg a Pannon Helyi Termék Klaszter önálló piaccal a Savaria Történelmi Karneválon. Idén immár másodszor jelent meg a Pannon Helyi Termék Klaszter önálló piaccal a Savaria Történelmi Karneválon.
2008. 04. 24.
Pályázati felhívás

Cím: Magyar kézművesség - 2008 és a reneszánsz korának kézműves hagyományai

Kiíró: A Magyar Kézművességért Alapítvány

Határidő: 2008. 05. 30.

Pályázhat: hazai és határon túli magyar alkotók, kézművesek, népművészek, iparművészek; egyéni jelentkezők és alkotóközösségek

2008. 04. 21.
Szent György Napi Vásár a Vasi Falumúzeumban
A Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében idén április 19-20-án került megrendezésre Szombathelyen, a Vasi Falumúzeumban, az immár hagyományos Szent György Napi Vásár. A Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében idén április 19-20-án került megrendezésre Szombathelyen, a Vasi Falumúzeumban, az immár hagyományos Szent György Napi Vásár.
2008. 03. 12.
A kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében
Szent György Napi Vásár
2008. 03. 12.
Helyi Termékek a Hungexpon
Helyi Termékek a Hungexpon Helyi Termékek a Hungexpon
2007. 11. 06.
Pályázati Felhívás

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egyfordulós pályázatot hirdet a "MAGYAR KÉZMŰVES REMEK" elismerő cím elnyerésére.

2007. 10. 12.
III. Oszkó Hegyi Mulatság
Ismét nagy sikerrel került megrendezésre immáron 3. alkalommal az Oszkó Hegyi Mulatság és Helyi Termék Vásár. Ismét nagy sikerrel került megrendezésre immáron 3. alkalommal az Oszkó Hegyi Mulatság és Helyi Termék Vásár.
2007. 09. 22.
Magyar napok a KIKA-ban
Az ausztriai Feldbach adott otthont a KIKA áruház szervezésében Magyar Napok elnevezésű rendezvénynek. Az ausztriai Feldbach adott otthont a KIKA áruház szervezésében Magyar Napok elnevezésű rendezvénynek.
2007. 08. 28.
Savaria Történelmi Karnevál
A Klaszternek idén lehetősége nyílott részt venni Vas megye legnagyobb turisztikai rendezvényén, a Savaria Történelmi Karneválon. A Klaszternek idén lehetősége nyílott részt venni Vas megye legnagyobb turisztikai rendezvényén, a Savaria Történelmi Karneválon.
2007. 08. 01.
A Pannon Helyi Termék Klaszter hozta el a pálmát...

A Pannon Helyi Termék Klaszter hozta el a pálmát a 2007. július 17-18-án "Fenntartható szociális gazdaság Kelet-Közép-Európában" címmel, Budapesten rendezett kétnapos, nemzetközi, projektvásárral egybekötött konferenciáról.

2007. 06. 20.
Projektzárás Csehországban
A Klaszter egyik nemzetközi projektjének a GRIPIT- nek június 11-14-én Csehországban történt a záróeseménye. A Klaszter egyik nemzetközi projektjének a GRIPIT- nek június 11-14-én Csehországban történt a záróeseménye.
2007. 05. 21.
VIII. Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztivál

  Bronz az oszkói kisüstinek. Sikerek a gyulai pálinka fesztiválon.

Bronz az oszkói kisüstinek. Sikerek a gyulai pálinka fesztiválon.

2007. 05. 17.
Zalaegerszeg Fesztivál

  Részvétel a Zalaegerszeg fesztiválon.

Részvétel a Zalaegerszeg fesztiválon.

 
  Főoldal | Hírlevél